Van egy forrás a kertben. Tök menő, saját forrásunk van. A térségben ez nem annyira kincs mondjuk, csomót esik meg vannak források mindenfele. Úgy hogy a bőrünk már nem száraz! Meg emiatt mondjuk vízben áll a ház is.
A jó idő bekövetkeztével már szárad ki szépen, és a csapadékos évszakig jó lesz így. Azt mondta a helyi szaki, hogy hát ja, ezeket a házakat régen építettek és nem volt meg a technikájuk, hogy más falakat húzzanak fel. Mondjuk, én nekem sincs meg a technikám, de az eldugult, ház körüli lefolyókat kitisztítottuk, meg ástam egy kis medret a víznek, hogy a telekről kifele folyjon a víz. Azóta szépen kifolyik, és a sekélyebb részén napközben már a madarak fürdőznek. Meg éjjel-nappal szellőztetünk, és már kezd a belső nyirkosság megszűnni. Hogy a háza (a haza!) a vízben áll, úgy tűnik, nem érdekelte nagyon az előző lakót.

Azt tanulom, hogy mit kell tenni, ha vízben áll a házad. Persze ehelyett akár startup szoftvert is írhatnék. Mennyivel menőbb lenne! De az sem rossz, hogy tudom, hogy mit kell tenni, ha vízben áll a házam. Praktikus! Jó de, Török, minek költözöl olyan házba, ami vízben áll? Oké, te nem költözöl olyan házba, de te meg beköltözöl abba, amelyik nem a vízben áll, viszont emiatt startup szoftvert írsz. Megoldás-e, a vízben álló házból programozni tehát?