Egy beteg srác naplója

web

Fogd meg a malac seggét

Folyó szövegként.

A Plastik media eddigi hirdetői ezen az oldalon vannak felsorolva, a hirdetési programról pedig itt találhat információkat az érdeklődő.

(Eredetiben linkelve, hogy kattinson ide meg amoda! - szerk.) Emeljük ki a hivatkozások szövegét, álljanak tehát itt pucéran.

A Plastik media eddigi hirdetői ezen az oldalon vannak felsorolva, a hirdetési programról pedig itt találhat információkat az érdeklődő.

Azt írja, „ezen az oldalon vannak felsorolva”. Mik? Meg hogy „itt találhat információkat”. Miről? Ebből a dolgozó mit tud meg, semmit. Ahogy hasznos, illik, ahogy instant get (lenne):

További információért olvassa el a Plastik media hirdetési program részleteit, vagy tekintse meg eddigi hirdetőit.

Alany, állítmány, tárgy. Weben is. Kerek–egész–bele–nekem–két–szép–szemem, ahogy drága Fodor tanárnő mondaná. Az ittezés iskolapéldája természetesen a HUP, ahol a szó mindhárom bötűjére rábírják húzni a linket, se többre, sem kevesebbre, aztán célozd az egérrel, ha bírod.

A zenehallgatás fennmaradó metódusáról

Lapzárta után.

A Last.fm eleddig pilóta szolgáltatásként futott következő generációját múlt hét végén jelentették be a köznek.

– Ó! – mondta a róka.
– Zseniális! – mondtam én.

Mint néhány hónapja már a béta szolgáltatást élvező, engedje meg a kedves Olvasó néhány sorban summáznom érvelésem a Last.fm mellett. Az új kiadást (továbbiakban V2) a divatos fészbukklón küllem mögött szervezeti és tartalmi tekintetben is gatyába rázták. Az új külcsin egyértelműen az alkalmazás webes fogyaszthatóságát segíti, amelyik blóger magának nem így szól, csak legyintsen rá. Az eredendően közösségi rádióként futott alkalmazás magára húzta az idétlenül fájlokba szervezgetett zenetár szerepét is. Ők ezt Library-nak hívják. Library mindaz, amit kend hallgat, vagy hallgatni fog. A V1 során csak az került zenei palettánkra, csak azon előadók számaiból készíthettünk játszólistát vagy tekerhettük vissza a rádiónkban, akiket már legalább egyszer meghallgattunk. A Last.fm Library-ba bármelyik korongot felvehetjük, kihajíthatjuk, rendezgethetjük kedvünkre, lapozhatjuk, mint egy dzsúkbokszot.

A Last.fm következő generációja

A V1-ben megszokott, a felület kétharmadát elfoglaló tekkládot végre mellőzték, és a címkék szolgáltatta metaadatok a hasonló előadók, stílusok ajánlásába tükröződnek. A tesztvezetésben futott videotartalmak immáron a V2 szerves részei. Az egyes zeneszámok bármelyik nézetben felcímkézhetők, szerethetők. A korábbi kiadásban egyben megállapított, a V2-ben viszont bárhány játszólista létrehozható, XMMS-imádók, podkaszterek és vaninna figyelmébe! Végül szólok az Est.hu killá Eventsről is: már felsorolható a teljes lineup egy adott műsornál, így a rendezvényen fellépők zeneszámaiból élő egyenes rádió fogható, meg minden. Utólag a flikerbe megosztott fotóinkat pedig egy jól definiált címkével automatikusan hozzáköthetjük az eseményhez.

Lássa be, lehet huncutkodni, sokféleképpen hallgatható (online) zene, de csak egy módon van értelme: Last.fm-mel. Stay tuned!

Sallangmentes böngésző felület Firefoxszal

Az alábbiakban a generális böngészéshez kialakított felületemet ismertetem.

A Firefox profil kezelése rendkívül hasznos. Segítségével egymástól elkülönített böngésző területek hozhatók létre, melyek mindegyike saját előzmény listával, saját kedvencekkel és – ami a legfontosabb – saját bővítmény (addons) palettával rendelkezik. Eképp a számomra érdekes webfejlesztést támogató kiterjesztéseket csak akkor érem el, amikor valóban szükségem van rájuk, nem terhelik feleslegesen az alattas környezet erőforrásait. A Sallangmentes böngésző felület Firefoxszal című írás tovább is van »

Na nézzétek!

Mosaic Communications Universe

Mosaic Communications Universe (via HUP)

Jegyzetkritika a minőségibb oktatás jegyében

Endrődi Tamás Internet alapú alkalmazásfejlesztés jegyzetének megítélésekor hunyjunk szemet afelett, hogy milyen megfontolásból és milyen technológiákat mutat be a szerző. Már az előszóban (jogosan) felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy tekintsünk el attól, hogy a benne szereplő ismeretek elsajátításával korszerű tudás birokába jutnánk, valójában mégis furcsa a HTML tagektől az ASP.NET-ig eljutni úgy, hogy közben az Internet Explorer 6.0 a – jegyzet keltekor – legmodernebb webböngésző, a dotnetes keretrendszerben pedig “code behind” nyelvként a Visual Basic-et használjuk internet alapú fejlesztéshez. (Hogy mitől lett az alap internet, hovatovább nagybetűs Internet, az a jegyzet többszöri átfutása során sem nyer számomra értelmet, végig csak webes megközelítésről számol be Endrődi.) A Jegyzetkritika a minőségibb oktatás jegyében című írás tovább is van »

Arc: a kísérleti programozás új iskolája

Noha már mindenki lehozta, szerkesztőségünk mégis várt addig a pillanatig, amikor igazán elemében mutathatja meg az Arcot. Scott Hanselman A Web Framework for Every Language írásában felvonultat egy tucat tálalást annak az egyszerű kívánalomnak az implementálására, hogy a felhasználó által megadott inputot (i) funkciógombra (ii) kattintást követően megjelenítsük (iii). Scott legnagyobb örömünkre egy arcos példával nyitja a repertoárt, és a megoldás puszta léte olyan szűzies örömet sugároz, amelyet feltétlenül meg akartunk osztani szemérmes Olvasóinkkal. Így hát.

(defop said req
  (aform [w/link (pr "you said: " (arg _ "foo"))
                 (pr "click here")]
         (input "foo")
         (submit)))

Hogy ne várjon, töltse az interpretert, hozzá a módot, és boldogan, amit róla mások.

PlayMaps—an unobtrusive embedded map concept for your web application

Download PlayMaps ZIP archivePlayMaps is a web component based on Google Static Maps API and Google Map Search interface. It displays a static map picture—that might have been previously cached—based on coordinates of specified location, and places a Play button over it. Whenever the user presses the button, it calls the interactive Google Map Search interface with a search query according to the geocodes of the location, and renders it above the static map picture.

Users with no or JavaScript support disabled, see the informative static map which, in addition, can be downloaded for latter usage or printing purpose. Users with JavaScript enabled are encouraged to “play the map” and enjoy the searchable map interface.

A PlayMaps—an unobtrusive embedded map concept for your web application című írás tovább is van »

Webalkalmazások kiemelése a böngészőből Mozilla Prismmel

A webre költözött alkalmazások túltengése miatt egyre jobban érződik a böngészők füles – tabbed – felhasználói felületének korlátja. A problémára tálalt elgondolások közül említésre méltó az egyes fülek kiemelése a böngészőből úgy, hogy azokkal az operációs rendszer taszkmenedzsere rendelkezhessen. Az Exposé funkciójával ez igen kívánatos megoldás volna, mindazonáltal a csoda se kívánja, hogy a legutolsó Google keresési találatokat jegyző fül is külön alkalmazásként legyen jelen a deszktopon.

GMail és GReader Mozilla Prism processzekben futnak külön alkalmazásként

A Mozilla Prism (korábban WebRunner) tálalási javaslata értelmében külön processzt kap minden egyes webalkalmazás, amelyet ki akarunk emelni a böngészőből. A kialakítás előnye, hogy a böngésző-processz megfagyása esetén az nem rántja magával a permanensen használni kívánt weboldalakat, böngészőbe zsúfolt bővítményektől, kiterjesztésektől mentes környezetben futtatható a Google Mail, a Google Reader, a Twitter sít. A Prismát Gecko motor hatja, így járulékos előnyként a kevésbé Opera-párti webappokat nyugodtan betölthetjük egy Prism processzbe, webezéshez pedig használhatjuk a számunkra leginkább kézenfekvő böngészőt, Operát, Safarit, w3m-et.

Minden deszktopra töltött webalkalmazáshoz külön Prism folyamat indul, így kitűnően illeszkedik az OS nyújtotta gyorsindító–feladatkezelő megoldásába, Kiba-dockkal több mint kielégítő.

Something is technically wrong.

Habár a technika ördöge búvott bele, iWiW-en edzett magyar ember tudja azt jól, köze sincs ennek a technikához, mind inkább a humánhoz, aki elfelejtett tervezni, az egész pedig a részletekben rejlik. A Twitter csudaklassz szolgáltatás azzal együtt, hogy a rendelkezésre állása egy napra vetítve igen szerény, de legalább a fennmaradó időre, amikor éppen response-ra méltat a webszerverük, kreatív grafikákkal szórakoztatják az odatévedőt.

Az alábbiakban – lévén mezei blóger nem lát bele, mit takar a nagy doboz – néhány olyan ismérvet vegyünk szemügyre, amelyekkel, ha nem is radikálisan, egyértelműen csökkenthető volna a görbe alatti terület.

Twitter karbantartási grafika

A Something is technically wrong. című írás tovább is van »

Congratulations, you’ve reached the End of the Internet.

Míg kölyökkoromban azon ment a harc, hogy ki tud minél több magazinműsort megnézni a tévében, most a weben elérhető temérdek hírforrás között megy a verseny, melyeket tartom érdemesnek a rendszeres figyelemmel kíséréshez. Az RSS (továbbiakban értem ez alatt az Atom és harmadik feed formátumokon érkező értesítőket) már nem újdonság, hanem eszköz, amelyet párosítva egy olvasóval, válik lehetővé relatív nagy információ halmaz relatív és lehetőleg minél rövidebb időn belüli megemésztése.

Az első ízben RSS olvasóként elterjedt NetVibes kitűnő felület kellően sok forrás áttekintéséhez. A közel kétéves használata folyamán azonban több olyan kívánalom is megfogalmazódott bennem – RSS olvasási szokásaim rigolyosodása folyamán –, amelyek egy más termék képében fogalmazódtak végül meg. A Congratulations, you’ve reached the End of the Internet. című írás tovább is van »