Egy beteg srác naplója

reklám

És rendeznek majd legnagyobb tök versenyt is?

Miért van az, hogy a brummogó hátizsákos csibészből egy mutáló homokos maci lett? Új arculat, mi. Viszont az őszibarack–banán–sütőtöknek már egészen olyan íze van, mint a konzerv őszibaracknak, úgy hogy jó úton haladtok, srácok, én mondom!

Kapcsold ki a tévét, annyuk, nem kell reklám

Az internet sikk, reklámok nélkül mindinkább, s noha a megújult Indexen sokkal kevesebb hirdetéssel találkozhat össze az olvasó, tedd mellé kérlek, hogy a redizájn eredménye egy, az eltelt több, mint 10 év alatt bizony akkumulálódott tudás[nak] köszönhető felület, ahol becsszó a tartalom úgy egybeolvad azzal a kevéske addal, hogy akarva–akaratlan elolvasd, mire fejedhez kapva rájössz, hogy az már aut még nem a cikk része.

Az, hogy egy plain text fájl program-e, nem kérdés, ahogy A barátom tárgyalásán az ügyvéd a szoftver kifejezés fogalmát az origo-val társította. Valójában a teljes csődület mi végre, azt nem látom még, mert hát az Index végtére blokkolva vagy sem, de hát mégiscsak quasi tévé, le lehet elé ülni és nézni, többet úgy sem ad, utoljára akkor vettem kezembe, amikor rámaggatták megint tomketet az elkurtúkkal, honnan az a sok backlink, és nézd, nem hülyültem meg. Rockmagazin meg nem kell.

jajj, meg fog ázni a fejed, te gyermek

Én a reklámokat nemhogy nem zabálom, nem is értem. Van ez az átalakulás, amikor az amúgy rendes bugyit le kell vetned, és nőgyógyászok által is külön javallt tangával kell a pasid kápráztatnod, hogyha még anyádtól nem kaptál semmi útravalót, hátha neked már lehet, hogy gyereked se lesz, mindezt az egészséges életmód szellemében, mert ha nem eszel semmit, mibe, hogy lefogysz (SZABADALOM), és a nyeszlett seggedre más már úgy sem lesz jó, a tanga legalább szexi, a tanga szexi legalább, de legalább a tanga szexi, így vedd fel azt te is, legyél kívánatos, bogaram, mert te nő vagy! gondolod te legalább, meg a tanga.

Kövesse a fehér nyulat!

Szerkesztőségünket az izlandi turizmus online sokszínűsége tartja lázban, így igen nehéz feladatot görget maga elé az, aki ezt túl akarja szárnyalni. Érdekes kísérletbe fogott az a kreatív csapat, amelyik a brit kultúra népszerűsítésére a szigetország unikumának tekinthető Minivel indított webes banner kampányt.

A megoldás érdekessége abban rejlik, hogy a megszokott landing page-ek helyett a Profero ügynökség Follow the White Rabbit projekte végig kalauzolja az érdeklődöt a brit kultúrszájtok mentén a reklámcsíkok segítségével. Nem kell mást tennünk, mint mikor már étvágyunkat csillapította egy-egy terület, követjük a fehér Cooper-t, és rögvest a brit kultúr élet egy következő oldalához érünk. A kampánytúra kezdőpontjait életmód magazinok hasábjain helyezték el. Kezdje a kirándulást az UrbanJunkies oldaláról!

Húst ismét árulunk

Túrnám a hajad, vinné a szél is, fújná az arcomba, hogy harapjam illatát, harapnám illatod, harapom a nyakad, és csak állnék a vízben, hogy pucér fenekünk csapkodja a puha víz. Már csak hatot kell aludni, és tenger, buzik!

Pillangó vagy hernyó, és odamázol egy hernyót, szellemes, legalábbis gondolta ő, odatette a medvét is (némelyik rajzolt neki fütyit), szerencsétlent csonkolt karral, dől belőle a vér, lassan csöpög le a nyers húsról, mindez egyért, hogy igyál vizet. Ronald is aranyos, egyre több van belőle, osztódik, lassan már be se férsz a mekibe, annyi áll előtted, van amelyik ül is. Persze Ronból csak egy van, a Ronald, látta a gyerek a tévében is, magyarázd majd neki esténként, hogy is van tehát, ha Télapó éjjel jár, miért volt a teszkóba is olyan télapó bácsi, és a szomszéd kisfiú miért kapott biciklit is, pedig te is jó voltál, és írtál is a télapónak, hol az igazság tehát?

Régi szar, de jó: Józsi, a munkás, és 11 néző

Be my lover la la

Hogy Önben milyen asszociációkat támaszt egy barna meleg rúd látványa — niggerfasz vagy kakika — döntse el hamar, mielőtt tizenkét éves lánya érdeklődne felőle. A kérdésben a Durex úgy látszik egyértelmű állást kíván foglalni. A napokban kezdték el linkelni a Google Videora feltöltött rövid reklámszpotjukat, amelyben a csokoládé ízesítésű óvszer egyértelműen a nyerő, a bárány is megmondhatja. (Habár állítólag szopós bocival az igazi, benne még megvan a természetes reflex. Különben is, ki érti ezt az egészet, nyalókát sem csomagolással együtt eszi az ember!) Aki esetleg kételkedne a csokigumi elsöprő sikerében, David homoszexuális érzelmekkel átszőtt blogjában elosztja a kételyeket:

A flavored condom unrolled over the four fingers of a hand (not including the thumb) can allow for mouth exploration and flavor feeding. [...] For fun, try rolling the condom on your partner using your mouth. But be careful not to swallow it!

Minőségét megőrzi

Közép-Kelet, 12.14, Google képkereső, Moderate SafeSearch is on, china girl kulcsszó pár, első képen mangalány markol véres baltát, másodikon ázsiai kislány homályos szemekkel markol eresfaszt, egyszerre hármat is, a gazdaszájt pedig egy pornó lap.

Ville Kansanen: The Drowning 002

A Stílus magazin citylightjáról bámuló szilikon focicsöcsökbe kapaszkodó rettenetesen ronda kövér poronty mit szimbolizál? Vagy ez árt, csak én nem értem?

Eating your own dogfood

Vagy szexszel reklámoznak, vagy hatnak rád, az érzéseidre, az empatikus készségedre. És te kész vagy empatikus lenni. Minap landolt a postafiókomban Buzsáky Ákosné asszony levele, aki térden állva kérve kérlel, segítsek, eltűnt egy srác, nagyon fontos, bővebb részletek a www.hasznaltlap.hu címen. Persze, hogy szpem, ne butáskodj, ezen én már fel sem akadok, rutinszerűen csak feljelentem az illetékes szervnél, zavaróbb inkább az a kínos fogás, amivel egyszerű naívitásod és segítőkészséged kiaknázva visznek a cég lapjára. Alapvetően a probléma ott gyökeredzik, hogy ez még a felháborodás szintjét sem üti meg, egyszerűen rettenetesen primitív és gagyi. Átlátszó ürüggyel ontanak szpemet, hogy eljuss egy olyan webszájtra, amit jobb érzésű ember sikítva csuk be. Mert szép. Persze cégnév, netán bármi nemű impresszum az oldalon nincs kint, mondjuk szó se róla, én se reklámoznám, ha ilyet fost sikerülne csak összedobnom.

Rocks your blocks or sucks ass?

React! A franciák mindig szeretnek a csóri nép orra alá borsot törni, Japán mellett kíméletlenül diktálják a divatot. Ha éppen nem, akkor pedig előállnak olyannal, amiről akaratlan is beszél a pór. Ha pedig éppen kifogynak a divat ötletekből, megmutatják, miként lehet feldobni azt némi pornóval. A Shaï divatcég honlapján miután tudattuk, hogy nagykorúak és szexre éhesek vagyunk, rögvest szexuális identitásunk felől érdeklődnek, avagy a férfi-férfi, nő-férfi, netán nő-nő kollekciót szeretnénk megtekinteni. Eleinte kétkedve fogadtam, hogy miért kell túl reagálni néhány puritán csókjelentetet, de amikor a csaj elkezdte szopni a srácot, meggyőztek.

A katalógusok egy-egy Flash video formájában tekinthetők meg. Mindhárom mozi egy, a korábban kiválasztott párnak megfelelő intim együtléttet örökít meg. A szeretkezések alkalmával ruhában startol a pár, majd a hangulat fokozásával igyekeznek ezektől megszabadulni — a nyálát csöpögtető fogyasztó pedig mindeközben zöld pöttyökre kattinthat, ahol a bővebb információkhoz juthat az adott ruhadarabról. A készítők gondosan ügyeltek arra, hogy egy termék bogarászása közben a látogató véletlenül se maradjon le a legapróbb hancúr részletekről sem, így ha sikerült eltalálnunk a zöldpontokat (szex mellé játék is, hogy mikre nem gondolnak!), a filmkatalógus lejátszása a böngészés idejére megáll.

Miss Cleo a Shaï divatcég férfi-nő katalógusából

A mozik alatt a tökéletes multimédiás élvezetet Ben & Louise hihetetlen jó „No Reason To Be Shaï” c. száma nyújtja, amelynek trip-hop, hip-hop és nu jazz verziója letölthető. (De hogy a dzsezz miért pont a buzik alatt van?) És hogy a hanghatás tökéletes legyen, néha betekintést engednek a kulisszák mögé, sejtelmesen egy-két nyögdécselést is áthúznak a függönyön a lányok élvezetéből. (Szerkesztőségünk a fiú-fiú katalógus átnyálazásától eltekintett, így erről többet nem tudunk nyilatkozni, habár a másik két prospektusból kihagyottnak érzett anális közjáték hiányának ingere ott biztos kielégítésre talált volna.)

Részlet a Shaï divatcég férfi-nő katalógusából

Kedves a szerkesztőktől, hogy gondoltak az ifjabb nemzedékre is, így tanító célzattal a nő-férfi pár óvszerben szeretkezik, és kedves tőlük továbbá, hogy a végén a fiú nem a lány arcára, csak a hasára élvez, így egy kerek egész pornó videoklippet sikerült házasítaniuk az online divatkatalógus fogalmával. Kezdtük meztelen cicis Fa tusfürdővel, és most itt tartunk. Durvul a piac.

A mozik lejátszásához Flash 8 kell, aki pedig nem bír magával, lehúzhatja a gépére (Quicktime MOV), az iPodjára, de RealPlayer 3GP mobilverzió is készült.

Mi sono innamorato di te

Vajon a szellemes szakemberek hányszor akarják még ráhúzni a kefélés—mozgó kocsi analógiát a tévés reklámszpotokra? Tegnap láttam valami werbungot, amiben szerencsétlen bogár majd szét esik, aztán feltűnnek katicák is, végül az egyik pára a szélvédőn végzi. Persze, hogy mit reklámoz, az nem maradt meg. Apu, akkor most a katicát annyira szétdugták, hogy inkább feladta?

Jonathan Jacobsen: La Distancia