Egy beteg srác naplója

Nem tudom, nekem nem tetszett ez a Critical Mass – Zsombi. A CM már önmagában nem izgalmas. A mindennapi terroresemények lázában égő média a távirati iroda közleményét csócsálva egyedül a számot emelte ki, nyócvanezer, újabb világszám, már meg sem hatódtak rajta, várható volt, az Index hat azaz hat fotóval szúrta ki az olvasói szemét. Az igazán érdekes témák azonban a CM mögött, CM-ben, a tömegben játszódnak. A CM megnőtt annyira, hogy óhatatlan megkezdődött a tagolódása, kiváltak belőle, elkülönültek benne csoportok. Tomket gondolatával ellentétben, nem a zsidók akarják lenyúlni a Critical Masst, hanem ekkora tömegnek lehetetlen homogénnek maradnia. Életre keltek a CM-en belül nézetek, nemek, lakhely szerinti csoportosulások, megkezdődött a Kritikus Tömeg decentralizációja. Közvetve a BKV sztrájknak és a jó időnek köszönhetően, a CM és köré szerveződő aktivisták fáradhatatlan munkája eredményeképpen kialakultak helyi csapatok, ez leginkább a vasárnapi tekerésre érkező csillagtúrázók példáján érzékelhető.

Én nem járok már, vagytok elegen, akik képviseltek – Krisi. A CM régen még buli volt, ahogy buli az első repülés, a második, a tizedik, de a rendszeresen légiutazóknak hiába ecseteled mindezt, ők már megszokták, hogy repülnek, mi már megszoktuk, hogy tekerünk. Megszoktuk, hogy ott vagyunk a Critical Masson. Már nem kell arra várni, hogy újra CM legyen, a kritikus tömeg már mi vagyunk, minden nap.

Kerékpározzon Ön is minden nap!

Hiába, öregem, hiába hogy erős az úvé, meg hiába a klímaváltozás, beszarás jó ez az idő, ez van.

Gyere.

Még végszóra, kezeit csókolom, ha már csak négy, csak annyit szeretnék mondani, hogy a Critical Mass mégiscsak szar. Hogyne, it’s an interesting initiative, de ezen a szinten meg is reked. Holmi csórikám, tessék mondani, aki a criticalmasshuról szedi értesüléseit, mit kap ugyan? Hátulról Demszkyt, kiváncsibb meg orcájába Sólymot – Diggen (és azóta igen sok közösség szájton) kitettek minden poszt alá egy flag it as inappropriate linket. Mert azt megtudhatod, hogy mint kis grund, sutyiban akarják a Demszkyt kilesni, ha már nincs VV, ugye mama?, de hogy Budapesten hol vannak kerékpárútak az éppen az egész szájtból nem derül ki. Persze kit érdekel ez?

Igaz is, csókolom, habár nem tudom, kölyökként [én] is bicikliztem, akkor nem volt ugyan CÉEM, bicajút sem, mégis lehetett kerékpározni. Nem, valóban nem, már akkor is volt annyi eszük az embereknek, hogy nem azért mentek a háromsávos főúton, hogy utána EMESENBEN gyorsan státuszmesszídzs legyen, hogy a köcsög békávés megint leszorított, hanem mellette kisutcákban, kényelmesen – egyenrangún. És akkor jönnek azzal, hogy ha máshol, akkor hol más, hol?, hát itt is takarják le! a [közlekedési] lámpákat, érti, amikor egy villogó sárgánál leáll Budapest, másik fele meg ha eső esik, takarják le!, így visong. Az, hogy bármi másoknál életképes, ahhoz az kell, hogy életképes mások legyenek itt is. Csajok, ti pedig tényleg ne biciklizzetek.

Gyere este tekerni.

Miután sikerült kiderítenem, hogy a hetente újabb s újabb cigi reklámok áradata annak köszönhető, hogy egy spontán pillanatban amikor a Hippivel a Nyugatinál cigiztünk, az odalépő lánykák „ti dohányoztok?” kérdésére ravaszul igen-nel feleltünk, az L&M, Marlboro, Multi sít extravagáns dobozai után valójában mégiscsak a Benson & Hedges Silver csomagolása előtt hajtok fejet; ötletes és ki is néz valahogy. Hasonlóképpen a 98-as USA plakáthoz.

Hihetetlen érzés, hogy a tihanyi kocsmában kérhetsz egy korsó dízelt.

A Critical Mass-szel pedig csak az a baj, hogy sok értelmét nem látom, fesztivál–feeling, hangulat, és kierőszakolt elkülönítések a kerékpárutak fejlesztésére–építésére, de hova, persze Bajcsy mellett végig meg hogy harapjanak le fél–fél métert a többi nagyútból vagy járdából, nem így kell ezt, barátom, hát megdöglesz, az autósok dühét szítod csak, a saját életed pedig rövidíted, amit amúgy sétálva csak be–belélegzel, hogy azt bicajozás közben lihegve nyeld szaporán, inkább megoldás, és még a belváros autómentesítésével is egybe cseng, hogy kvázi autózásra alkalmatlan szűk utcákat kinevezni bringaútnak, és nem sárga csíkokat festeni a burkolatra, az amúgyis csak a gyalogost tereli, túl future még nekünk ez. Vasárnap találkozunk!

Példás eredmény, amit a Critimal Massnak sikerült elérnie itthon, az eredeti célon azonban lassan túl kell lépni, új feladatokat kell kilátásba helyezni. Kezdődött mindez azzal, hogy a rendezvény napján kijárták a fiúk az ingyenes BKV-t, én azonban más téren látnék még fejlődnivalót. Talán radikális az a nézetem, miszerint a kerékpár használatot is jogosítványhoz kötném, de közel sem alaptalan. A KRESZ mint szabálysor lehet olykor logikátlan, vicces is talán néha áthágni a rendszert, de KRESZ nélkül igencsak megborulna az amúgyis kaotikus közlekedés. A biciklisek pedig erre rátesznek még egy lapáttal.

Azt a mai napig sem sikerült megértenem, hogy biciklis futárok, akik mintha naponta tekernek, az egyirányú utcán miért szemben közlekednek? De nem egy-egy, elszórtan, nem, az összes. Aki nem hiszi, látogasson el a Hollán Ernőbe, időzzön el néhány percet a kutyaszarok barátságos társaságában, és meggyőzödhet minderről a saját szemével. (A belvárosban igen gyakori megoldás a keskeny utcákból kifolyólag a rögzített menetirány, de nem kell hozzá nagy felismerőképesség, hogy felfedezzük, a párhuzamos utca pont a számunkra kedvező irányban halad.) Az iménti önkényes cigaretta szünetem közben kísértem figyelemmel egy fiatal lányt, akire először amiatt kaptam fel a fejem, hogy vajh’ miért a jobb oldalon teker, majd szemtanúja voltam annak, amint teljesen magabiztossággal tekert át a piroson, hogy beforduljon az egyirányúba, persze hogy menetiránynak szemben. Ilyennek nem bicikli, hanem hintaló kell a segge alá.

Én megértem, ha valaki megunja, és azt mondja, ő most kiszáll, de miért kell bazmeg kibaszni másik tízezerrel. Igazából engem nem viselt meg annyira, hogy a Nyugatinál zárva volt a metró, elmentünk sütizni, de aki esetleg a gyerekéért megy a suliba, vagy sietne valahova, és csak mer’ valami csacsi megnézi alulról a metrót, tervezhet kerülőútat, várhat a pótlóra és egyáltalán. Hihetetlen az ember, hogy még élete utolsó pillanatában is annyira öntelt, hogy tudatni akarja magát a világgal. Hát nem leszarlak, de.

Tavaszi póló, bemutatták.

További fotószettek, a teljesség igénye nélkül: Mudra László, Hege Ági, Valentino, Zsuzsi, critical mass, bocmok, roppantropy, spirito és bictrs.

Megvolt. Gecijó volt. Sajnos hazánkra jellemző, hogy dacára a rengeteg külhonból érkező ötletnek, a temérdek lelkes, haladó hazai fiatalnak, nem tudunk, nem akarunk magunkévá tenni bármit, ami új, bármit, ami cseppet eltér a megszokottól, bármit, ami előre mutathatna. Érdekes volt, hogy felvonulásra érkező külföldiek nem hallottak még ilyen eseményről, de hogy az egyik srácot idézzem, »it’s a crazyness man«. Nekik tetszett, ilyenkor lehet jó turistának lenni Budapesten. Ilyenkor jó pestinek lenni Budapesten. És mi meg nyafogunk, ahelyett, hogy megmarkolnánk a tökünket és büszkén kiállva üvöltenénk, hogy magyarok vagyunk, gecik. Mert jöttek ám a fiatalok is, rókerek és deszkások is, és a gyönyörű időtől és variáns elfogyaszott alkohol mennyiségtől részegülten nem tudták megállni, kisebb-nagyobb balhékat ne szítsanak. Mer’ hát ők a faszagyerek, csak ők még nem tudják, hogy közel sem azok. Amikor pedig próbáltad őket erről felvilágosítani, támadtak, amolyan babitsos csakazértissal. Hiába kérted egyszer, kétszer és még sokszor, mert türelmes vagy, rád se ránt. Ami főképpen azért is érdekes, mert ha elmész egy rendezvényre, ahol az egyik rendező, szervező felhívja a figyelmed, hogy a rendezvény valamely szabályát megszeged, ahelyett, hogy elnézést kérve igyekszel visszatérni a helyes útra, még tovább csinálod, s mi több gúnyt űzül a másik munkájából. Hol a shotgunom?

Nokedli képei már megtekinthetők. Egy hölgy kérte, hogy a nyaranta megrendezett meleg-felvonulás és Budapest Parádé helyett is inkább legyen Critical Mass.