Egy beteg srác naplója

conference

posts.publish( pid == “webconf_2008″ )

Tihanyból hazaérve ágyba be, reggel bringára fel, és irány a webkonf. A 2008-as Magyarországi Web Konferencián jártam. (Avagy jobb későn, mint soha.)

A Budapest teremben Károly György Tamás (A web jövője) nyitotta a konferenciát. Tamás prezentációjában a sorra vette az általa web 1.0, 2.0 és 3.0 fedőnévvel jelzett korszakokat. A web 3.0 olvasatában a web szabványos és szemantikus erősödését jelenti. A témafelvetés érdekes, de a vontatott tempójú előadás következtében a bemutató végén a már félig alvó közönség rohant a friss levegőre, így komolyabb eszmecserére nem nyílt lehetőség. [Ötös skálán] kettes.

Elek Márton (Drótposta Kft.) GWT: Kompromisszumok nélküli AJAX - professzionális fejlesztő környezettel előadása körképpel szolgált a Google Web Toolkit jelenlegi helyeztéről, melyet Márton GWT alapokon megvalósított fejlesztési tapasztalataival bővített. A bemutatóban túlsúlyban voltak az általános GWT-t jellemző ismérvek, kiváncsibb lettem volna Márton személyes tapasztalataira, mélyebb szakmai fogásokra. Négyes.

Mysql adatbázis technikák címmel tökéletes PR produkció Szentiványi Gábortól (ULX Kft.). Azt a mai napig nem sikerült megfejtenem, hogy ennek mi keresnivalója volt egy szakmai jellegű közösségi konferencián. Még csak támogatók sem voltak. A hanyagság legkifejezőbb jele, hogy a fóliák angol nyelvűek voltak. Egyes.

Balássy György (MSDN KK) előadásaihoz már több ízben is volt szerencsém, kiváló előadó. A Budapest teremben első alkalommal a nap folyamán (Hatékony webes alkalmazásfejlesztés ASP.NET 3.5 és Visual Studio 2008 alapokon) forráskód volt a kivetítőn! György az ASP.NET 3.5-tel érkező javított (immáron szabványos) CSS támogatásról és LINQ-ről tartott példaprogramokkal illusztrált bemutatót. A LINQ jellemzőinek taglalása közben az volt az érzésem, hogy mintha én ezt az “újdonságot” láttam már, és eszembe is jutott, hol: két éve a Djangos előadásomban én is pont ugyanígy áradoztam annak ORM képességeiről. Ötös.

Csudutov Csudinka (Mimox Kft.) témaválasztása (Webfejlesztői karrierek 2008-ban - Mi várható?) próbálta tette az előadót: vajon tud-e tényleg úgy ötletekkel, tanácsokkal szolgálni a közönség – közösség – számára, hogy mellőzze azt a puszta tényt, hogy fejvadász cégnek dolgozik. Nem tudott. Előadásának üzenete: tanuld meg a tömegtémákat (ASP.NET, Java), és rendelkezz erős szakmunkás tudással, mert arra van szükség. Gondolkodó, értelmes, tanulni képes munkaerőre nem kell, csak dotnetes favágó. Egyes.

Hurrá, immáron másodszor forráskód a képernyőn (ExtJS 2 - Táblázat mánia)! Kolman Nándor magabiztos kézzel vezette végig a hallgatóságot egy konkrét ExtJS esettanulmányon. Élvezetes előadásmód, tartalmas prezentáció. Ötös.

A konferenciát a PHP, ahogy még nem csináltad zárta. Az előadás előtt PP-n röhögtünk, aki illusztrálta, hogy ő hogyan nem csinálta még, de valójában a társagában felvetett ötletek közül senki sem gondolt arra, amit Varga Tamás (Carnation) fejlesztési igazgató mutatott be: PHP-zni úgy, hogy fogalmad sincs róla. Még szerencse, hogy a rendelkezésére álló háromnegyed óra helyett félóra után „kifutott az időből”. Egyes.

Az idei konferencián tapasztaltam először, hogy tényleg túl hosszúak a 45 perces blokkok. Több előadó is hivatkozott arra, hogy idő hiányában nem érinthet egy-egy témát mélyebben, ami persze nem igaz, miképp 5 percben is lehet ütős előadást tartani, és 45-ben pocsékot is, mint ahogy ezt idén néhány előadó be is mutatta.

Szekcióvezető lévén a Budapest teremben hallgattam az előadásokat. A konferencia kiadvány és Bártházi András élménybeszámolója egyértelműen igazolja, hogy színvonalas és értékes előadásokból ezúttal sem volt hiány, habár nekem sikerült ebből kifognom egy rossz szettet.

Ubuntu Konferencia 2008, benne: Emacs és Vim fej-fej mellett

A második magyarországi Ubuntu konferencián Horák György barátommal Emacs és Vim fej fej mellett c. előadásunkat tartottuk meg. Köszönjük a nagy számú érdeklődést, valamint a hasznos visszajelzéseket*. Köszönjük a konferencia kérdőívét kitöltők közül azoknak, akik az ötös skálán hatossal pontozták előadásunkat, és végül köszönjük a konferencia szervezőinek a színvonalas rendezvényt.

With my friend, Horák György, we gave a 20-minutes talk at the second hungarian Ubuntu conference. We presented two high-tech text editors—Emacs and Vim—to the audience. We tried to convince them, it’s time to switch to a better editing tool.

Konferenciakitűzők az Ubuntu Konferenciáról

Előadásunk tárgya nem két rivális eszköz közötti feszültség élezése, hanem a GNU Emacs (továbbiakban: Emacs) és Vim szolgáltatásainak bemutatása volt. Úgy véljük, hogy az Emacs és Vim együtt versenytársai más texteditoroknak. Az alábbiakban a prezentáción elhangzottak Emacs-vetületének szövegezése olvasható.

Az Ubuntu Konferencia 2008, benne: Emacs és Vim fej-fej mellett című írás tovább is van »

Ne hagyja ki: Ubuntu Konferencia 2008

Ubuntu Konferencia 2008, második Ubuntu konferencia, második Magyarországi Ubuntu Konferencia, Magyarországi Ubuntu Konferencia 2008, ilyenek. Itthon, másodízben, szombaton. Nézze meg, hogy mit nézzen meg.

Az Ubuntu Konferencia 2008 javasolt programjai
Budapest Prága II-III. Prága I.
Regisztráció az aulában
Farkas Szilveszter: Köszöntő
Kadlecsik József: Tűzfalak építése ipsettel Süveg Gábor: Közösségi weboldalak építése Ubuntu alatt Kelemen Gábor: Fordításmenedzsment az alapoktól
Mátó Péter: Szerverterem egy számítógépben - avagy hogyan élnek a barack lakói? Czakó Krisztián: Vékonykliensek Ubuntu Linux alatt LTSP-vel Kelemen Gábor: Fordításmenedzsment Ubuntu alatt
Ebédszünet
Czakó Krisztián: LME Molnár Vilmos: Az Ubuntu és a mobilinternet Horák György, Török Gábor: Emacs és vim fej fej mellett
Kruska Tibor: Miért használnak a legjobb vállalatok Linuxot? Varga-Háli Dániel: Kollaboráció az iskolákban virtualizációval – effektív információközlés Szekeres Barnabás: A magyar Ubuntu dokumentációs csapat
Höltzl Péter: Modern naplózás GNU/Linux alapokon Deim Ágoston: Központi felügyelet nyílt forráskódú eszközökkel Đanić Mario: Sparks of the Future: Optical disks in flame
Sütő János: Statisztikai spamszűrők (elmélet és gyakorlat) Szalai Kálmán: Az OpenOffice.org 3.0 újdonságai Bankós Péter: Ubuntu és egy mérnök találkozása – avagy a számítógéppel segített tervezés lehetőségei Ubuntun
Zárszó

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a kerékpárral érkezők ingyen résztvehetnek az ebédszünetben a női mosdóban tartandó vizespóló versenyen! Továbbá a kerékpárral érkezők vagányak, és Süveg Gábor felajánlásának köszönhetően – korlátozott számban – a gépek lezárhatók Gábor kocsijának csomagtartójában!

(defun webconf () (”Jó volt, szép volt”))

Végetért a 2007-es Magyarországi Web Konferencia. A CEU konferencia központ négy termében párhuzamosan zajló, összesen 24 előadás komoly szakmai anyaggal várta az érdeklődő közönséget – a Java és ASP.NET gyakorlati bemutatókon keresztül az elméletibb síkon mozgó eszmefuttatásokig.

Alkalmazásfejlestés Djangóval és GWT-vel címmel tartott előadásomat a teli hasú hallgatóság számára gondolatébresztőnek szántam, egy általam elgondolt webalkalmazás modell felépítését taglaltam. Az ajaxos kommunikációra építő, backendként a Djangót, frontendként a Google Web Toolkitet alkalmazó konstrukció valamennyi szinten a problémára igen jó megoldást nyújtó komponenst tartalmazza, de a koncepció értelmében lényegében bármelyik építőköve lecserélhető egy, a fejlesztő által jobban ismert, tapasztaltabb eszközre.

Django–GWT alkalmazás modell

Fejlesztés támogatás Xdebuggal prezentációmban a PHP alapú megoldások fejlesztése során általam igen sokszor alkalmazott debugger és profiler eszköz bemutatásán túl célom volt, hogy felhívjam a figyelmet az emberi tényezőre, arra, hogy valójában a legjobb fejlesztést támogató eszköz a helyes módszertan birtoklása. A gondolatsort Kernighan idézetével zártam, miszerint debuggolni kétszer olyan nehéz, mint megírni elsőre a kódot, így ha egy kódba beleadjuk valamennyi tudásunk, sohasem fogjuk tudni azt debuggolni.

„Debugging is twice as hard as writing the code in the first place. Therefore, if you write the code as cleverly as possible, you are, by definition, not smart enough to debug it.”

Az előadásaim fóliái elérhetők a gábor.20y.hu címen. Minden visszajelzést szívesen fogadok. További élménybeszámolók a Mineren.

Keresőmarketing a harmincadik Utazás kiállításon

Az Utazás 2007 kiállítás adott otthont az első magyarországi Google Egyetem előadássorának. A rendezvény célja volt, hogy az utazás világán keresztül vezesse be a hallgatóságot az online reklámpiac korszerű megoldásaiba. A prezentációkkal megcélzott közönség nem az online marketing szakterületéről érkezők voltak, hanem azok az cégek – és valójában mindenki –, akik számára a hagyományos média felületekkel szemben vállalkozásuk számára az AdWords program költséghatékony reklámcsatorna több potenciális vásárló megnyeréséhez.

A Google standja az Utazás 2007 kiállításon

Peresztegi Zoltán Miért online? nyítányával indult a konferencia, amelyet Michael Lorenc, a Google Lengyelország képviseletében az online marketing és a közép–európai utazási szektor kapcsolatának áttekintését nyújtó előadása követett. Az ő tolmácsolásában hangzott el először a ROPO (Research Online Purchase Offline) kifejezés, amely hazánkban a – mintegy három millió – internet-használó fogyasztói magatartását jellemzi; a kínálat bogarászásához előnyben részesítjük a világhálót, de a konkrét termék vagy szolgáltatás vásárlásra már az offline térben kerítünk sort. Lorenc egyszerű képlettel levezette, hogy az eladás kulcsa a minél jobb konverzió, a sikerességünk pedig mindezen túl nem múlik máson, mint hogy treat Google as a distribution system. Ha pedig a Google-t így, akkor az ügynök táskája pedig nem más, mint az AdWords, amelyet Hegyi Péter, a dublini székhelyű AdWords koordinátor mutatott be, elsőként tartalmilag, majd A hatékony keresőmarketing jelenlét titkai előadásában végigvezette a hallgatóságot egy konkrét reklámkampány installációján. A két felvonást a HunVentor Kft. esettanulmánya tarkította, amely intermezzo alkalmával hangzottak el első ízben pontatlanságok a konferencián, miszerint a fizetett hivatkozások sorrendje teljesen heptikus – hogy mennyire nem így, ld. hirdetés pozíció preferencia – továbbá állítólagosan a Google bizonyos márkanevekre nem enged hirdetéseket futtatni, amely tökéletesen megállja a helyét, azonban a példaként említett last minute kereső kifejezés nem tartozik ezek közé – legalábbis a gyakorlat és a Google ellene beszél. A Keresőmarketing a harmincadik Utazás kiállításon című írás tovább is van »

Web Konferencia 2007.programfüzet.publish()

A Lisp kódok hadát némileg félretéve örömmel jelenthetem be a már korábban meghirdetett Magyarországi Web Konferencia 2007. évi állomását. A minap közzétett programfüzet híven tükrözi a rendezvényen felmutatott a PHP Konferencia-sorozat óta egyre szélesedő technológiák halmazát. Idén az Xdebug eszközt bemutató előadásom mellett az elmaradt Workshop 2.0-ra szánt, a Django AJAX-os oldalát taglaló prezentációmat is lehetőségem nyílik a Web Konferencián a Google Web Toolkittel felhízlalva bemutatni az érdeklődőknek.

A rendezvény látogatása díjtalan, még meg nem nyitott, előzetes regisztrációhoz kötött.

Web 2.0 workshop: fejlesztőknek fejlesztőktől

November elején jelentette be Bártházi András a közösség előtt, hogy Palócz Istvánnal karöltve januárban szándékoznak megrendezni a Web 2.0 workshop névre keresztelt szakmai konferenciát, amelyen hazai előadók tolmácsolásában ismerkedhet meg a hallgatóság a webkettő technikai oldalával változatos gyakorlati előadásokon keresztül. A rendezvény természetes ellensúlyozója az igen hevesen bírált, mintegy féléve levezényelt Web 2.0 Synopsynmnak ill. Internet Hungary 2006-nak, ahol – ellentétben a hype-pal – a korszerű webes megoldások fejlesztőket és felhasználókat érintő problémái kerültek terítékre.

Django Reinhardt

A Web 2.0 workshopon abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Bártházi András, Palócz István és Fekete Ferenc előadói társaságában (további előadók kerestetnek!) az általam igen kedvelt Python alapú Django keretrendszer ajaxos aspektusait mutathatom be az érdeklődőknek. Az előadásom egyben logikai folytatása is az első Magyarországi Web Konferencián tartott Django: Python on Rails prezentációmnak. A szakmai nap közösségi döntés folytán január 20-án, szombaton lesz. A részvételi díj 9 900 Ft.

Ubuntu Konferencia 2006, megvolt.

Október 28-án került megrendezésre az első Magyarországi Ubuntu Konferencia, amely az ellátogatott hallgatóság létszámából következtethetően igen nagy érdeklődésre tett szert. Farkas Szilveszter, az esemény házigazdája, megkeresésünkre elmondta, hogy a részvételi szándék jelzésére bevezetett előzetes, ingyenes regisztrációt mintegy négyszáz-ötvenen töltötték ki, így a konferenciát pár nappal megelőző jelentkezés megerősítésnél kénytelenek voltak a helyszín befogadóképessége miatt háromszáz főnél meghúzni a határt, de ez nem tántorította el a lecsúszott érdeklődőket a konferencián való részvételtől.

Török Gábor és Bódis Lívia az első Magyarországi Ubuntu Konferencián (fotó: Horák György)

Az időben párhuzamos angol és magyar nyelvű szekciót Szilveszter köszöntő beszédét követően Ubuntu aperétíf előadásom nyitotta, amelyben a heterogén tudással érkező közönség számára próbáltam átfogó képet nyújtani az Ubunturól, az Ubuntu filozófiájáról, amelyek a későbbi előadásokhoz bevezetőként szolgálhattak. Az előadás második felében pedig a 26-án kiadott 6.10-es „Edgy Eft” főbb újdonságairól ejtettem pár szót. A prezentáció fóliái elérhetők online, ill. letölthetők .tar.gz archívumban. (A diák nyomtatott verziójában az előadás egy kivonatos részletezése is olvasható.)

Az Ubuntu és WiFi témát járta körül Dobi Attila. A magabiztos előadásmódot emelte a nagyon jól kidolgozott előadásvázlat. Az általános vezeték nélküli hálózatok megértéséhez szükséges ismeretek mellett néhány igen praktikus, Ubuntu alatt hasznosítható tanácsot adott át a közel-jövőben WiFi-t alkalmazni kívánó hallgatók számára.

Az ebédszünetet a magyar szekcióban Mátó Péter előadása követte, aki a biztonságos munkaállomás paradoxonját igyekezett körbejárni, illusztrálva a deszktop gép tengernyi sebezhető pontját, valamint ezekből származható kellemetlenségeket, továbbá szolgált egy csokor tippel atekintetben, milyen biztonsági szempontokat célszerű mindenkoron szem előtt tartani, mindamellett, hogy a legkisebb mértékben veszítsünk a munkaállomás kényelméből.

A szervezőknek köszönhetően a konferencia bonyolítása nem hagyott kívánni valót maga után, egyedül az előadó termek szellőztetésével voltak apróbb akadályok, és többen panaszolták az internet kapcsolat hiányát. A rendezvénynek várhatóan az Ubuntu iránti élénk érdeklődésnek köszönhetően lesz folytatása. A magam nevében mind hallgatóként, mind előadóként megköszönöm a szervezők precíz munkáját, a támogatók szponzorációját, a hallgatóságnak pedig a szép számban való részvételét.

Hogyan (ne) adjunk elő?

Szín, amelyben az anno elkövetett Hogyan tervezzünk prezentációt? című írásom szellemében szeretnék felsorakoztatni néhány szerzői melléfogást, amellyel ronthatjuk előadásunk színvonalát. Az alább listázásra került itemek elsősorban egy fejlesztéssel foglalkozó konferencián tehetnek jó szolgálatot.

  1. Apróbb nyelvbotlás esetén ne kérj elnézést a hallgatóságtól. Mindenki tévedhet, én még nem hallottam olyan konferenciát, ahol ne hangzott volna el legalább egy szakmai baki, egy se füle se farka mondat. Emberek vagyunk, tévedhetünk. Bármilyen furcsán is hangzik ez, rengeteget levon egy előadás színvonalából, ha az előadó sorozatosan elnézéséért esedezik. Légy határozott, ha butaságot mondasz, tedd határozottan. Egy későbbi kapcsolódási pontnál lesz lehetőséged kijavítani magad.
  2. Ha nem vagy abban a kiváltságos helyzetben, hogy a konferencián csak a te előadásaid hangzanak el, jelenj meg az előadássorozat elején, és hallgasd végig valamennyi kollegád. Rendkívűl színesebbé, érthetőbbé, profibbá tesz egy előadást, ha alapozol a már elhangzottakra, saját mondanivalóddal bővíted azt, és roppant kínos tud lenni, amikor esetleg ugyanazokat te is elismétled, amit korábban előadótársad, netalántán olyan ismeretanyagokra hivatkozol egy korábbi előadásra utalva, ami el sem hangzott benne.
  3. Amikor forráskódot mutatsz egy logika illusztrálására, törekedj a feleslegek mellőzésére, ugyanakkor a korszerűtlen, elavult technikákat is kerüld csupán egyszerűsítés végett.
  4. Állj meg bátran apróbb szünetekre, tekints fel a fóliádról, figyeld a hallgatoság reakcióit. Nekik adsz elő. Akik nehezebben veszik fel a szemkontaktus a nézőkkel, koncentráljanak egy pontra a terem szemközti sarkán fejmagasságban, így azt a hatást keltik, mintha a közönségre figyelnének.
  5. Egy téma felvezetése előtt bátran tisztázd az általad használt lényegesebb szakkifejezések jelentését, a kevesebbek által ismert rövidítések tartalmát. Ezzel a sokszor talán feleslegesnek tűnő lépéssel biztosíthatod, hogy mondandód alatt mindenki ugyanazt fogja érteni.
  6. Előadásunk fóliát mindig nyomtassuk ki. A legszínvonalasabb konferencián is előfordulhatnak technikai szűkösségek (áramszünet, nem megjeleníthető fóliák, a projektorral nem kompatibilis video kimenet stb.), emiatt nem állhat meg egy előadás.
  7. Törekedjünk az érthető, hangos, artikulált beszédmóra. Figyeljünk előadásunk sebességére, a lassú, vontatott bemutató nem köti le a figyelmet, az elhadart mondatokat pedig rajtunk kivül az értheti, aki már járatos a témában. A megfelelő beszédtempó kialakításában segíthet, ha kéznél van egy óra, amelyen kontrollálhatjuk magunkat, de Palócz István abbéli javaslata is megszívlelendő, hogy sorszámozzuk meg fóliáinkat (akár csupán az előadó számára látható módon), így mindig pontos képet kapunk arról, hogy hol tartunk az előadás menetében. Ebben még a prezentáció készítésnél említett köztes áttekintő diák is segítenek.
  8. Próbáljuk el az előadásunkat! Adjunk elő a négy falnak, nagymamának, kutyának, próbáljuk el többször, mérjük az idejét stopperrel. Számos logikai bukfencet kiküszöbölhetünk ezzel, továbbá segít az előadás tempóját megválasztani (ld. előző pont).
  9. Az esetleges látványos fulladásokat (ajak-, nyelv és toroktikkadás) megelőzendő készítsünk egy pohár szénsavmentes vizet az asztalra.

Köszönöm Palócz Istvánnak szakmai javaslatait, tanácsait.

Kóstolta már az Ubuntut?

Ubuntu tortaOktóber 28-án, szombaton rendezi meg a magyar Ubuntu közösség az első magyarországi Ubuntu konferenciát, amelyen abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Jani Monoses-szel, a Xubuntu fő fejlesztőjével párhuzamosan Ubuntu aperétif előadásom nyitja a programsort. A változatos angol és magyar nyelvű előadások között mindenki találhat tudásának és érdeklődési körének megfelelő témát. A szervezők sok szeretettel várnak mindenkit, a helyszínen lehetőség lesz ingyenes Ubuntu korongokhoz és Őry Máté közreműködésével Powered by Ubuntu matricákhoz jutni. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.