Egy beteg srác naplója

2006 Július

Heute fehlt niemand

Egy amúgy négyszázért magát kellető csapolt (értsd: vízezett) sört tudod, hogy lehet eladni pikk-pakk négynyolcvanért? Arra hivatkozol, hogy az ötszázasból nem tudsz visszadni, nincs több apród, fogta a kislány, és kezembe nyomott egy huszast, ennyi van csak, hogy ugye nem baj.

A blog súlyosan károsítja az Ön és környezetében élők egészségét. Válogassa meg, hogy mit olvas!

Felcsapok buzinak

Vélhetően a megszokottnál kevesebb elfogyasztott Bivaly mennyisége is befolyásolta, hogy a rövid i-vel írt [Váczi Világi] Vigalom fénypontjaként Tupak, tudja a riszpekt nigga, Jackson, az egykor jobb időket megélt szintén nigga, és [Will] Smith, a jópofa nigga számaikkal ékeskedő hazai Back 2 Black performansza nem tetszett, noha meg kell hagyni, az együttest kísérő Hajas Lajos Billy Jean és Thriller előadása nem volt éppen rossz, mondtam is mögém, hogy gyere tánci. Az ExperiDance tánccsoport Ádám és Éva történetét új alapokra helyező A pokol színei produkciója azonban kifogásolhatatlan, bő félóra látványos színpadi koreográfia, profi táncosoktól. A néhány ezer lúzerből verbudálódott nevezett közönség egyetlenegy tagja nem tapsolt csak az előadás végén — a polgármester szerény személye. A politikai rájátszást tessenek bátran mellőzni, mi se mondjuk, hogy köcsög emeszpés. De megtudtam, hogy Győzikét a barátai nem látják szívesen a környéken, mint potenciális szomszéd, úgyhogy megnyugodtam, nem csak az én életem merő szopás.

Vajon a fejlődésnek milyen mérőfoka az, amikor megérted, hogy ne olvasgasd az sms-eim és ne buzizd az asztalomon lévő növényt?

Ide süss: membrane

Ütött-kopott sátor az én lakhelyem

Ha SZTÁRBLÓGER lennék, írnám, hogy cica de édes, mutatnám is mennyire, fotón a szőrös lábam, kullanccsal benne, D betűs szmájlikkal követve, hogy nem borotválom ott, de hónom alatt sem, te KUKAC, és mondanám forró fejjel, hogy bazdmeg, hogy a TV2-n az illetékes szóvívó a Pató Pál híd ötletét az indexeseknek tulajdonította, (Ön bizonyára tudja, hogy ez willfreeman érdeme), de igazából halnának meg a madárpókom csípésétől az összes retkes Újpest szurkolóval együtt, ahogy azt éjjel álmomban én is tettem.

Shotgun’d

Amikor már fájdalmat érzel a hasadban az éhségtől, csillapítod, mondod neki, ne fájj, iszol vizet, átmeneti szünet, majd később újratámad, erősebben, töltesz bele vizet újfent, epreset, Janát, mert az a MÓDI, csillapitja a gyűmölcstartalom, az egy százalék, mintha kétpofával falnád a napérlelte szamócát, érzi a hasad is, újra csend, így játszunk mi, hasam és én, ő becsap, őt is becsapom én, így a DIVAT.

Cigiszünet.

A bloggolás halált okozhat!

A film végén vetette fel a barátnőm, hogy akkor most buzi vagy sem, én pedig igyekeztem kibújni a válasz alól, lévén az egész világ buzi, kár volna így elaprózni. Viszont ha másért nem, hát a betétdalokért nézd meg, többek között David Bowie és Pink Floyd dedikálta a C.R.A.Z.Y. ajánlólevelét. Az amúgy kanadai filmdrámában a rendező francia mivolta át-átsejlik a tengeren túli leplen, elég ha csak a francia nyelvezetbe ékelt angol kifejezésekre gondolunk. Néhány hete megy a mozikban, van benne minden; sex, drugs and rock’n'roll.

Részlet a C.R.A.Z.Y. c. filmből

Hallgasson bele Bowie Ground Control To Major Tom c. felvételébe!

A pillangószív mélyzuhanása

Fiúk, egy baj van csak ezzel a meccsel; az elhamarkodott verseny kiírást egy elhamarkodott mezőny követte. Egyre-másra igyekszenek a mérkőzés kulcsszavára relevánsnak lenni a szájtok, néhol mulatságos, máshol a duplicate content és spam negatív felhangjára ügyet sem vető tartalmakkal telik az internet. A search engine optimization nehezen feloldható kettőség, mert míg a SEO értelmében keresőre hangoljuk a weboldalt, addig maga a kereső, nevezett Google mondja ki minőséget firtató irányelvei között, hogy make content for users, not for search engines; és tényleg, mintha a webes profilunkat nem holmi biteken rohangáló robotoknak akarnánk mutogatni, hanem a szomszédnak, hadd irigykedjen, milyen fasza a mi lapunk. De a marketinges pedig azt is szeretné, hogy a mi oldalunkat adja ki a Google, és ezzel bele is haraptunk a saját farkunkba, vagy mégsem?

Amíg azt gondolná az emberke, hogy egy ilyen versenyben ugyan mit lehetne tenni, ki kiváncsi a pillangószívre, hát igenis sokan, ahogy a játék visszhangja ezt tükrözi is. Nem biológia szakkör hangulatban kéne csámcsogni teljesen gyermeteg módon a pillangószív növénytanban elfoglalt szerepéről, hanem lehetne diskurálni a versenyről, tapasztalatokat cserélni egymással, amúgy közösségként működni, ha már egy folyóban evezünk. Ahogy ezt a piacon is tenni kéne, értéket felmutatni, tartalmat szolgáltatni, amit a látogató érdekesnek fog találni, amiért vissza akar majd térni az oldalra. A verseny pedig ott fog véget érni, amikor egy szemfüles versenyző a Wikipedián létrehozza a pillangószív szócikket, mint az első magyar SEO versenyt takarta kódnév. Addig is, the show must go on. Reklám.

Say what now

A medve is lógatja a farkát, akkor majd én is, gondolta magában Patrick Killoran, és megalkotta a kuki kivezetős mackónadrágot. A konstrukció érdekessége, hogy végén lyukas, így önkielégítéshez nem praktikus, de dzsoggoláshoz feltétlen üdítő érzés, ahogy ott lobog. A közlemény szerint a deviáns divatdarabot férfiaknak szabták a [m]ale physical urges and pleasures kielégítésére. Bizonytalanságunkat eloszlatandó fellapoztuk a kis növényhatározót, és elvileg pedig középütt nő a fütyi, vagy ez már a bátyadtabb egyedeknek van, nem tudni. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy Lovasi szerencsétlen kirohanását is egy ilyen tréninggatya okozta, habár ezt tényekkel alátámasztani nem tudjuk, a kérdéses időpontban hálózsákba csavarva feküdtünk a sátor mélyén.

Michelle Baxter: Bend

Are you ready for dancehall?

Hogy főnökömet idézzem, az egyetemisták két dolgot tudnak; ha valami ingyen van, éljenezni, ha nem, nemtetszésüknek hangot adni. Ez a sarkított kép gyönyörűen illeszkedik az érintett aktuális oktatási reformokra, nevezett tandíjbevezetés visszhangjára, amely törekvéssel mellesleg mi itt falun tökéletesen egyetértünk. Mert ugyan mi szükség több százezer diplomás, bizonyára nagyon okos értelmiségre, ha közben nincs ki földet kapáljon. Ugyan mi szükség erre a bizonyára nagyon okos értelmiségi rétegre, amelyik be sem jár egyetemre, amelyik kettőegészötös átlaggal csúszkálja végig az éveket, amelyik bejár egyetemre, de valamennyi előadást végigpofázza, amelyik bejár egyetemre, de csak mert odaküldték és felvették, amúgy szarna az egészre, nemhogy az egyetemre. Nem, ezekre nincsen szükség, amúgy sem, de egyetemen végképp sem, menjen lök- vagy villámhárítónak csak, vagy árvíz ellen gátnak.

Know your enemy

Jamaika a jamaikaiaké (gyakorolgassa csak, bírja-e a nyelve) felkiáltással igyekezett szakadni az EFOTT az évtizedek óta felépített alteros imázsától (szerkesztőségünk javasolja az alter kifejezés értelmezésének kibővítését a mindazon alter, ami nem teknó aspektusra), tehát jöjjön mindenki, érdeke ez, belátható. Cikkezte is ahol csak tudta, nevek mögé írta hogy JAM, jött is végül, senki sem. Junior Kelly lemondta a koncertet, otthon maradt inkább Burro Banton is, tudatták velünk szombat éjjel. De I-Wayne jött, jött volna de bárcsak nem, helyette inkább Masszív, nagyszínpadott, énekelni sem tudtak, dobos is csak verte, ragga sem hagyta el ajkuk, küldtem is falra, írtam sms-ben, hogy make music not speech, amit a Kultplay egyszerűen don’t talk, make music!-ké abszolvált. Szorgalmaznánk jövőre Bounty Killer és Junior Reid meghívását (fülelje le Reid One Blood c. nótáját a táskarádión), majd a koncert előtt kétperccel közölni, hogy mégsem ők jönnek, hanem a Trafó-bravúr Love Alliance Bosi. Jött is oda raszta, vártuk salsa királyt, mondja sehol sincs dancehall, mondom PASO ska van amott, itt meg latin lesz, lett is, mentünk is el hamar septében, újság írta, dub és hiphop riddim keveredik a talpa alatt, bizonyára keveredett is, a fejemben is, annyira próbáltam beleképzelni bármelyiket is. Az a baj, hogy EFOTT kissziget akar lenni. Meg is értem, hogy pénzért mindent, én is szopok-nyalok, gombot varrok, de rég voltam olyan fesztiválon, ahol két nap alatt egy koncert volt, ami jó volt: Subscribe-féle Rage-tribute.

Tekerjen bele az ebbarát Sonnenschein TOP 11-be és hallgassa az ötödik helyezett 30Y-t!

A yah we deh

Aki nem jön, buzi, de most már tudom, vagy impotens, volt már, hogy nem élvezted a baszást?, tette fel a jámbor kérdést, morajlott a tömeg, mert ők a koncertet nem, és levonult a Kispál, így zárták, tapsolt a néző azért, zúgta, hogy encore, tíz percig tapsolt, de a CSAPAT csak nem jött, így zárták, ez volt EFOTT 2006. Szerény véleményem szerint, aki ennyire megveti a saját rajongóit, csak mert nem áll fel a kukija, az pusztuljon a gecibe. Úgy értem, hogy haljon meg. Alszom.