Egy beteg srác naplója

2006 Május

Mi sono innamorato di te

Vajon a szellemes szakemberek hányszor akarják még ráhúzni a kefélés—mozgó kocsi analógiát a tévés reklámszpotokra? Tegnap láttam valami werbungot, amiben szerencsétlen bogár majd szét esik, aztán feltűnnek katicák is, végül az egyik pára a szélvédőn végzi. Persze, hogy mit reklámoz, az nem maradt meg. Apu, akkor most a katicát annyira szétdugták, hogy inkább feladta?

Jonathan Jacobsen: La Distancia

Sleep alone

Május 31-e, szerda, a Dohánymentes Világnap van, jó reggelt, híreket mondunk.

Tegnap két ember vesztette életét, miközben egy kamion áthajtott rajtuk. A szerencsétlenség feltehetően a sofőr ittas állapota miatt következett be. A sofőr megrendítő nyilatkozata szerint észre sem vette, hogy elgázolta a zebrán átkelőket, elmondása szerint arra lett csak figyelmes, hogy megugrott a CD lejátszó. A rendőrök már a helyszínen őrizetbe vették a férfit.

Súlyos baleset történt az M7-es Balaton felé vezető oldalán a 44-es kilométerkőnél. A négy fiatalt szállító személygépkocsi egyelőre ismeretlen körülmények között frontálisan ütközött a mögöttük szabályosan közlekedő teher IFA-val. A rendőrök az eset körülményeit még vizsgálják.

Ma többnyire változóan felhős idő várható, az ország teljes területén számíthatunk csapadékra. Híreinket hallották.

Hide you

Magad elé állítod mindazt, mi nem vagy, célt és akaratot, hogy majd huppanva merülj újra párnák közé és merengj gondolataidon, míg ébred és szakad, végül alább hagy az eső, félsz felkelni és felállni, elvesztetted hited ott, miben soha nem akartad.

Kávé, blog, cigi. Rendnek kell lennie.

Hallod, vipera nem kell?

Homár hanyatlik. A teszkó-lázadó posztok dömpingjét néha felülmúlja egy ósanos, szegény fogyasztó végképp megőrülni látszik ezen a meggyötört sárgolyón. Hipotézisem alátámasztani igyekszik a minap naív ügyfél jeligére érkezett panaszlevél, amely valójában az inkább balfasz vagyok, én így szeretem skatulyát célozta meg. A nyájas levélíró sérelmezi, hogy Pannonnál kötött számlás egyenlegén feltöltést követően a címletnél kevesebb összeg szerepel a visszaigazoló sms-ben. Nahát barátom, ezzel már én is szembesültem. Életem második egyenlegfeltöltésénél. Érdekes, hogy noha akkor még kisfiú voltam és igencsak félénk, valahogy nem hozott zavarba a szituáció. Amúgy a Homárnál tényleg annyira pervervezek a szerkesztők, hogy csak a retro kedvéért tesznek hullámos ékezetet az ő-re? Hogy a témánál maradjunk, vajon miért egyedül a CBA-ban 109 Ft az amúgy kilencvenkilences kóla?

Nem ez, de hát cenzúra: Behind that fake smile.

Madzsenta pekmen, redizájnd

Ahogy már pontosan tudod, megújult az Est magazin online füzete. Színesebb, szagosabb, amolyan new wave webkettőbb. Letisztult felületet kapott a magazin, előtérbe húzták a főbb rovatokat, a rovatkeresőt és egy halom reklámot, amit öröm volt egycsapásra kikapcsolni az AdBlock-ban. Amit a felhasználó lát, érez, hogy minden egyszerűbb, gyorsabb, mindez köszönhetően a korszerű (minden relatív) HTML szerkesztési megoldásoknak (tableless, babám!), a kereső ajaxos megbolondításának és talán optimalizáltabb adatbázis lekérdezéseknek, amelyeket olykor a gyanútlan nagyérdeművel is megosztanak a jószándékú kóderek.

Az Est.hu webkettes köntösben

Szerkesztőségünket személyes szálak is kötik az újracsomagolt Esthez, anno gimnazista korunkban mi is megkűzdöttünk a komplex keresőmezők elegáns és működő adatbázis leképezésével — akarom mondani, mi igen, legalábbis tudattam vele, hogy én ma este szeretnék moziba menni, és a második találati oldalon már a délutáni műsort böngésztem nagy hévvel. Ott rontott az Est, hogy lemaradt a címből a beta.

Tux, my arch enemy!

Penny és Tux Antarktika szigetén költik pikniküket, mikor egyszer csak az egyik jégbokor mögül éles villanás látszik, és Tux álomba merül. Mikor felébred, kedvesének hűlt helyét találja, csak egy levél hever a jégmezőn… Aki kicsit is otthonosan mozog a nyíltforrású játékok világában, szinte lehetetlen, hogy ne botlott volna már a Nintendo SuperMariója ihlette SuperTuxba. Jellemzően kétdimenziós, ugrálós játék, Luigi és Mario világának pingvinesített változata. A projekt kezdeti fázisában a SuperTuxot nem tűzte a megszállott geek zászlajára, kevésbé nyílt szellemben nevelkedett barátai előtt pedig inkább csak rejtegette kezdetleges grafikája miatt. A Milestone1 (aka 0.1.0) megjelenése óta azonban sok minden változott.

SuperTux új köntösben

A SuperTux újraírt grafikus motorral, újratervezett pályákkal, de a régi kerettörténettel fogadja a játékos kedvűeket. UI-ját SDL hajtja, de arra képes hardvereszköz esetén képes OpenGL kártyánkat is kihasználni. A játék kezelése a megszokott: a billentyűparancsok testreszabhatók, csatlakoztatott botkormányunkat pedig automatikusan észleli. Jelenleg egy küldetésben, tizenöt gyári pályával érkezik a csomag. (A türelmetlenek kapcsolják be a --worldmap parancssori opciót.) A roham nem áll meg, a fejlesztés per pillanat is gőzerővel folyik, faragják a második mérföldkövet.

On The Road

Welcome the first track On The Road of our brand new podcast album If I Ruled The World. „Jazz used to be radical, that’s why hip hop producers used to sample it and rappers rhymed on it. I want to put Jazz back in the hands of hip hoppers.” (Marc Mac)

  1. Visioneers: Ike’s Mood I
  2. Pete Philly & Perquisite: Hope feat. Talib Kweli
  3. Lupe Fiasco: Kick Push
  4. Bassnectar: Skin feat. Suga
  5. Sharpshooters: Japanese Mathematics
  6. Moka Only: More Soup feat. MF Doom
  7. Beastie Boys: Body Movin’ (KutMasta Kurt RMX)
  8. Unknown Freestyle Battle Beat
  9. One Self: SD2

Listen to it via the podcast feed channel, download it directly, or have it through the player below. Spin that DJ!

Handy CSS snippet to show search result position in Google

So you’ve ever wondered how those geeks can tell you in a sec the position of a search result in Google? Yahoo does display the position of each result but Google does not. Anyway don’t panic, here is a simple workaround for you. The solution described below works only in Firefox and compatibles, and may effect other sites. A Handy CSS snippet to show search result position in Google című írás tovább is van »

Szeretkeznélek

Az iPod jó. Erre az Apple mellett termékpalettájukat érvényesíteni kívánó cégek is rájöttek. Eleinte próbálkoztak a szerintünk megtévesztésig hasonló iPod-klónok piacra dobásával, ami hogy-hogy nem, nem aratt töretlen sikert. Erről mindenki maga is meggyőződhet, ha a Media Marktban kézbe vesz egy hús—vér iPodot, majd egy konkurrens terméket. Olyan, mint kottonban dugni. Mindenki vágja, hogy klassz, dehát akkor sem az igazi. Éppen ezért sokattanult marketingesek megálmodták, hogy bizonyítsuk be a mohó fogyasztónak, az iPod koránt sem jó. Az iPod rossz. iDont.

IDont.com prograganda plakát

Annak a kamélon szamurájnak direkt van az óriásplakáton egy baszott nagy pattanás meghagyva a fején? Vajon mi kapcsolja össze a kaméleont, a szamurájt és a sárgadinnyét egy tarifacsomaggal? A helyes megfejtők előtt szerkesztőségünk tisztelettel adózik.

No cure 4 me

Holnap élénk, 30 km/h körüli szél várható Budapest és a Balaton környékén, ideális idő szörfözők és kite-ozók számára egyaránt. A reggeli és kora délelőtti órákban csapadékra számíthatunk, ám ez ne szegje kedvét senkinek, csupán biztosítja a nap további részére a friss, üde levegőt. Sárkányra fel!

Kites at Kite Park

Az időjárás jelentés támogatója a Maspex Hungary Kft., a Kubu magyarországi forgalmazója.